Orlay utcai örmény templom és múzeum, kilencvenes évek legeleje. Amikor több, mint két évtizeddel ezelőtt zöldfülű gyakornokként, leültem Aznavour mellé, azt beszéltem be magamnak, hogy ő pont olyan lehet, mint az én örmény nagyapám, akit én csak fényképről ismerhettem. Megszeppentem és elbátortalanodtam a tudattól, hogy a francia sanzon legnagyobb királya ül velem szemben a paplak réges-régi karosszékében. A fejemben  oldschool rap-zenék mély basszusai dübörögtek, de már akkor is éreztem valami rokonságot e két beszélve éneklő műfaj között. Sanzon és rap. Egyszer majd bemutatom őket egymásnak, mint tette ezt Chévalier Aznavourral, amikor összehozta Piaffal...

Hogy két évtized múlva darabot írok majd Aznavour életének villanásaiból az ott, szemben az Öreggel, eszembe sem jutott volna. Buta tucatkérdésekkel bombáztam és ő türelmesen válaszolt a százezredik ugyanúgy feltett kérdésre. Szeretet és derű sugárzott belőle s áradt felé is szüntelen a karosszékét körbevevő örmények karéjából. Ez egy ilyen egymásból táplálkozó szeretet és energia. Ilyen... létezik, átélhető, erőt adó. Most 2015-öt írunk. Aznavour betöltötte a 91-et. Nem is emlékszik talán, hogy Budapesten, hogy telt ideje. Én is csak próbálom felidézni ezeket az eltűnt pillanatokat, azt a röpke fél órát, amit vele tölthettem.

Miért róla szól az Urartu Örmény Színház legelső saját produkciója? Miért pont Aznavour? Mert Ő pont mi vagyunk. Sorsa úgy nem tipikus, ahogy mégis az. A diaszpóra lét szűk keresztmetszetéből hódítja meg  az egész világot és azt a hazát, amely családját a genocídium tűzviharából kimenekítve befogadta. Ő francia lett ízig vérig, míg Agárdi Gábor például magyar, Cher amerikai... Aznavour nemcsak örmény, ő a huszadik századi emberke, akinek hosszú az útja, és noha eleve elrendeltetett, a teremtő mégsem fedi fel előtte a titkokat: feladványok,akadályok, kétségek, kudarcok fény és árnyék között vezeti végig, pont úgy mint minket. Ez az út kell ahhoz, hogy megszülessenek a dalok. Megszülessenek játékból, szenvedésből, kitartásból, a poros és közönséges utca forgatagából, aztán olyan sugárzók legyenek, mint a röntgen, ami könyörtelenül átvilágítja teljes lényegünket.

                                                                                                                                                                                                              Diramerján Artin

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.