PIRKADAT JUBILEUM
2012.03.28. 10:02
Az alcím egy vízmosta erdei mélyútra utal, amely ahhoz a fűtetlen hétvégi házhoz vezetett, amelynek nádfonatos kempingasztala körül egy kemény tél egyik pénteki éjszakáján lerakták a Lap alapjait. Pontosan 25 évvel ezelőtt indult útjára a Pirkadat irodalmi folyóirat. 1987-ben pusztán politikai okokból is vakmerő vállalkozás volt független irodalmi újságot indítani.
Még akkor is, ha a publikálók egytől egyig gimnazista garabonciások a Kölcseybõl - kivétel Térey, aki debreceni diákként került a Körbe. A kivitelezés, a nyomdai háttér a korszak lehetőségei szerint mind-mind házilagos volt, ám az alkotók egészen 89-ig életben tudták tartani a lapot. Betiltás, zugterjesztés, féltitokban szervezett irodalmi estek kovácsoltak közösséget az egykori Pirkadat köré. Huszonöt esztendővel később a bravúros szervezésnek köszönhetően most valamennyi egykori alkotó újra összejön egy baráti este erejéig, hogy felidézzék a legendás Pirkadat éveket. Egykori írások, azóta meghaladott versek, szárnypróbálgatások és eltitkolt történetek is elhangzanak majd ezen az estén Térey János, Diramerján Artin, Kussinszky Péter, Dénes László, Pálffy Norbert, Fórján Dávid, Fekete Béla, vagyis a Pirkadat-Kör előadásában. Helyszín és időpont: „Télikertem” klub étterem, a Dohány utca, Kazinczy utca sarkán. 2012. április 17. kedd 19 óra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.