Rsduni Hrant Szerkisz

Új Század

Az Új Század (Nor Tar) című, örmény nyelvű lap Budapesten működött, és összesen három számot élt meg. Szerkesztője, írója és életben tartója Rsduni Hrant Szerkisz volt, aki hatalmas lelkesedéssel és felelősséggel indította útjára ezt a lapot. Igyekezett minden olyan eseményről tudósítani a magyarországi örményeket, amelyek fontosak lehettek. Napi munkája mellett is mindig tudott időt szakítani a honfitársaira, segítette őket, ahogyan csak tudta. Foglalkozott szépírással is, novellákat, elbeszéléseket, verseket írt, örmény nyelven. Budapesten a két háború között az örmény társasági élet nagyon is meghatározó volt. Csodálatos bálokat rendeztek a szőnyeges üzletemberek, nagy vacsorákat adtak, ahol mindenről szó esett. Rsduni Hrant Szerkisz ezekről is rendre hírt adott a lapjában, sőt, folyamatosan közölte azokat az információkat is, amelyek a diaszpórában vártak azokra az örményekre, akik másik hazát kerestek. Mindig hangsúlyozta: örmény ember még sosem hozott szégyent a befogadó országra, s ez a legnagyobb feladat és felelősség.

   - A Petőfi Sándor utcában laktunk – meséli a lánya, Birike – Apám 83 éves volt, amikor meghalt, de nem volt öregember. Mindenről lehetett vele beszélgetni, nagyon jó humorérzéke volt, állandóan viccelt. Sokan keresték fel őt hosszú élete során, s ő mindenkinek segített. Volt egy időszak az életünkben, amire csak úgy emlékszem vissza, hogy szinte egymásnak adták a kilincset nálunk az Örményországból, Törökországból áttelepülők. Esténként mind ott ültek a szőnyegen, amelyekre párnákat dobáltak szét, és beszélgettek. S ott volt a kezükben a morzsoló, ez a rózsafüzérhez hasonló lánc, amely harminckét szemből áll. Az apámé borostyánból készült, és szinte feketére érett, ez is mutatja, hogy folytonosan a kezében volt. Ma a vitrinben őrizzük.

Apám, aki Konstantinápolyban született, és fejedelmi családból származott, konokul ragaszkodott ahhoz, hogy szülőhelyét az eredeti nevén említsük, és ne használjuk a későbbi nevét, a Sztambult. 1915 előtt menekült el, s ennek komoly oka volt. Konstantinápolyban az örmények, görögök, spanyol zsidók külön negyedben laktak. Az örmények nagyon szorgalmas emberek voltak, gyarapodtak, s a törökök nem nézték ezt jó szemmel. Például nem adtak pénzt arra sem, hogy iskola épüljön a negyedben, de az örmények nem estek kétségbe, építettek egyet maguknak. Méghozzá úgy, hogy minden család, attól függően, mennyire volt tehetős, felajánlásokat tett. A nagyapám, aki nem volt gazdag, azt vállalta, hogy minden esztendőben kifestette az iskolát. Ingyen. Mások a padokat készítették el, megint mások tanszereket vásároltak. Konstantinápolyban örményül is beszélhettek, mivel elég zárt közösségben éltek, de másutt, a kisebb városokban, vagy falvakban nem volt erre lehetőség. Aztán egy napon elindult a szörnyű pogrom. A törökök éjszaka beosontak az örmény negyedbe, és a keresztények ajtajára egy nagy keresztet festettek. Lezárták az utcát elől és hátul, hogy senki se menekülhessen, s betörtek a házakba, akit ott találtak, az élve nem maradt. Egyszerűen kilökték a tulajdonost az ablakon. Legyilkolták és megcsonkították az asszonyokat, és az utcára lökték őket. Apámnak tehát szöknie kellett, ha életben akart maradni. 1909-ben hagyta el Törökországot, s Erdély felé indult, mert hallotta, hogy ott befogadják az örmény menekülteket.  Menet közben találkozott egy emberrel, aki szőnyeges volt, ő tanácsolta, hogy jöjjenek inkább Budapestre, mert itt könnyebben találnak munkát. Így  együtt érkeztek meg Magyarországra.

A mi családunkban sokféle nemzetiség keveredett, de úgy látszik, hogy az örmény gének rettenetesen erősek, mert én nagyon hasonlítok apámra, kívül és belül. Örménynek is vallottam magam mindig, de hát ez nem is csoda, hiszen mindig rengeteg örmény vett körül. A lakásunk sokszor olyan volt, mint egy tranzitszálló, egymásnak adták a kilincset az örmények, ki tudja, honnan kapták a címet, de mind úgy érkezett, hogy mutatták apámnak a cédulát, amelyen az ő neve és lakhelye állt. A legtöbb látogató szőnyeges volt, mind a háború előtt érkezett. Apám életében még a földszinten laktunk, s hát mindig tele volt a lakás mindenféle emberekkel, szombat-vasárnap valósággal hemzsegtek az örmények a konyhában, a szobákban. Ha éhesek voltak, tudták, hol az étel, már nem is kellett kérdezni, mindenki evett, amit talált. A szőnyegüzletben, a Ferenciek terén, majd később a Kossuth Lajos utca kettőben is ugyanez volt a helyzet. Könnyű volt megtalálni, mert már a bejáratnál fel volt szegezve egy gyönyörű szőnyeg. Apán nagyon ügyes volt a szakmában, később a Nemzeti Múzeum antik szőnyegeinek is a szakértője lett, ő ellenőrizte, javította ezeket. Sok fényképet őrzök, az egyiken apám áll az üzlet előtt, látszik a szőnyeg is, meg bent a boltban a lányok, és anyám, ahogyan dolgoznak. A többi szőnyegesről is van képem, például Garabetről, meg Artinról, nekik a Régiposta utcában volt az üzletük. Garabet a Molnár utcában lakott, Szuren a Szarka utcában, Vártán bácsiék a Bródy Sándor utcában, Melikiánnak meg itt volt az üzlete. Egyszóval sok örmény élt a belvárosban, és mind szőnyegesek voltak. De soha senki sem volt féltékeny a másikra, hanem segítették egymást, főként, mivel nem mindenkinek volt tehetsége ahhoz, hogy saját üzletet nyisson. Voltak, akik csak javítottak, elmentek azokhoz, akiknek üzletük volt, s tőlük kaptak munkát, Aztán otthon mókolták a szőnyegeket, a kész munkát pedig visszavitték a boltba. Akkoriban nem volt ritka látvány az örmény ember, amint a vállán két-három hatalmas, összecsavart szőnyeggel ballag a Váci utcában… Ilyen volt Avanesian Gurgen is.

Aztán össze-vissza költöztek az örmények is, hol itt, hol ott alakítottak ki új, az előzőnél még jobb üzletet, de maradtak a belvárosban. Szahaknak például volt egy boltja az Eskü téren, aztán az Irányi utcában, meg a Kossuth Lajos utcában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.